Remek kis hízlaldás kaja ez, kérem: a meggyben is akad szénhidrát, a gesztenyében is, és ráadásul tejszínes habarással sűrítem, csak a dietetikusok meg ne tudják. Persze azt is tegyük hozzá, hogy nem tonnaszám eszi ezt a gyerek és nem is mindennap.

Kb. 10 dkg magozott meggyet, 4 szem hámozott gesztenyét (fagyasztott), 1 húskockát, 3 szem szegfűszeget és 1 kis darab fahéjat felteszek éppen ellepő mennyiségű vízzel főni. 2 teáskanálnyi cukorral szoktam édesíteni, de alapvetően mindenki maga döntse el, hogy ő ad-e cukrot a gyerekének, s ha igen, akkor mennyit. Amikor a gesztenye megpuhult, kiszedem a szegfűszeget és a fahéjat, majd 2 evőkanál liszt, 4 evőkanál tejszín egyvelegével besűrítem. Aki nem

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.02.04. 13:39 Szólj hozzá!

Címkék: bébiétel

Nem reprezentatív felmérésem eredményeként állíthatom, hogy a gyerekek rendszerint imádják a brokkolit. Az én fiam 8 hónapos koráig szinte csak az anyatejet fogadta el, aztán a brokkoli átszakította nála a gátat. A gond akkor kezdődött, amikor túlzottan is rákattant a H betűvel kezdődő gyártó nyulas rizottójára. Az anyuci féle brokkolira fintorgott meg öklendezett tőle, bezzeg a 350 Ft körüli árú üvegesnek pusztán az említésére már ugrott is az etetőszékbe. Az anyagi csőd elkerülése végett kezdtem el kísérletezni, hogy valami hasonló jellegű pempőt tudjak én is készíteni. Az ízét és a bűzét sose tudtam megközelíteni, de mára már elértem, hogy megeszi az én brokkolimat is.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.30. 14:35 Szólj hozzá!

Címkék: bébiétel

A foci VB-t kössük össze valami hasznossal, mivel egy meccs baromi hosszan tud tartani, süssünk alatta kenyeret.

A focimeccs időtartamát az isten is kenyérsütésre teremtette. Mielőtt elkezdődne a rangadó, és a folyékony kenyeret, azaz a sört kivennénk a hűtőből, áldozzunk szűk 10 percet arra, hogy géppel bedagasszuk a tésztát, aztán az első félidő alatt az első kelesztés le is fut, még órát se kell hozzá beállítani.

Szünetben átgyúrjuk és formázzuk a kenyeret. A képen látható úgy készült, hogy a tésztahengert beletettem a 30 centis formába, langyos vízzel megnedvesítettem a kezem, és megmosdattam a kenyér tetejét, majd bőven

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:55 Szólj hozzá!

Címkék: kenyér kelesztés

Ezért az ennivalóért komolyan meg kell dolgoztatni az izmokat, de nem az elkészítése nehéz, hanem az elérése: ugyanis fel kell mászni érte Dobogókőre.

Úgy is kezdhetném, hogy következzék a nagy kolbásztúra. Hozzávalók: egy jó kerékpár, kulacs tele vízzel, a hátizsákban némi elemózsia, gumijavító készlet, pumpa, hogy elűzzük a defekt szellemét, sisak, mert anélkül ostobaság elindulni, kesztyű, hogy mire hazaérünk, maradjon bőr a tenyerünkön, szemüveg, hogy a bogarak ne másszanak a szemünkbe, és lefelé jövet a menetszéltől ne gyulladjanak be, egy térkép, lehetőleg a Pilis-hegységé, aztán a bélelt bringásnadrág sem egy utolsó szempont, ha másnap ülni is szeretnénk az ülőgumóinkon.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:48 Szólj hozzá!

Címkék: főétel

Egy újabb sütemény az egyszerű, de nagyszerű kategóriából, avagy nem csak rétes vagy guba lehet mákos.

Következzék a kavarós sütik újabb képviselője, a mákos lepény. Az eredeti verziót az egyik kollégám felesége készítette, meg is lepődtem, hogy a mák nem csak réteshez, bejglihez vagy gubához passzol.

Persze az íze is fantasztikus volt, így a szerelem azonnal kialakult, mégis hosszú idő telt el, amíg végre én is nekiláttam az összeállításnak. Nekem ugyanis nincs mákdarálóm. Aztán egy alkalommal, amikor a szeletelt mandula után kutattam a boltban, felfedeztem, hogy lehet ám kapni darált formátumú mákot is. Az út innen szabaddá vált.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:38 Szólj hozzá!

Címkék: sütemény

A kelt tészta nálam ezzel a fiaskóval kezdődött 4-5 éve, de a hétvégén ezt is leküzdöttem: végre olyan fánkot sütöttem erőfeszítés nélkül, ami minden elvárásnak megfelelt.

Ahogy azt a rozsos kenyérnél már említettem, életem első kelt tésztája a fánk volt, ugyanis életem párjának ez az egyik kedvence. Nem örültem én ennek, bevallom, mert teljesen saját kútfőből kellett leküzdenem a kelesztés minden buktatóját, és a tészta lágy állagával nem tudtam mit kezdeni. 1,5 év kenyérsütési tapasztalat tanította meg velem, hogy azért, mert egy tészta belül lágy, ragadós, a külseje megfogható, formázható, nem ragad le a deszkára, ha finoman meglisztezem, de nem is nehezedik el tőle. Most biztos, többen felhorkannak, és azt mondják, hogy ez alaptörvény. Igen ám, de nálam az elmélet és a gyakorlat a tapasztalatlanságom miatt csak sokára találkozott.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:33 Szólj hozzá!

Címkék: sütemény kelesztés

Van egy családi recept, amit az anyukám az ő anyukájától tanult, és most én viszem tovább, ugyanakkor ez a recept nem a vérvonalon került be a családi gyűjteménybe, mert a nagyinak nem vér szerinti rokon mutatta meg. Ahogy azt Shakespeare is megmondta " ... rokonság, s nem éppen rokonszenv". Néha attól is tanul az ember, akit személy szerint ki nem állhat. Elég érdekes, hogy az, aki a lelkemnek ártalmas, a testemnek mégis tud jót adni.

A zöldbabpörkölt rendkívül egyszerű egytálétel, a marhapörkölt az alapja, azt kell felengedni kevés vízzel, amiben megfőzzük a zöldbabot, a végén pedig tejfölös habarással sűrítjük be az ételt. Számomra a lelkét a pörkölthöz adott friss paradicsom és paprika, valamint a

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:25 1 komment

Címkék: egytál főétel szarvasmarha

Kelkáposzta helyett kelbimbót használok a gyerek főzelékéhez, mert nekem így egyszerűbb.

Kifejtem. Én nem vacakolok azzal, hogy a felnőttek kajáját összhangba hozzam a gyerekélelmezéssel, mert amíg a kölök napi 2 - mindig más fajta - főzeléket eszik, a szülők 2 naponta esznek mást ebédre, vacsorára pedig hideget vagy valami egyszerűt, de semmiképpen nem főzeléket. Persze, ha a szülők ebédje pont főzelék, abból kap a gyerek is, de a lényeg az, hogy nálunk az nem járható út, hogy a gyerek heti 1 kelkáposzta főzelékéhez én hetente vegyem a kelkáposztát, amiből kell kb. 4 levél a gyereknek, a többit meg együk meg mi. Na, erre találták ki a fagyasztott kelbimbót.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:15 Szólj hozzá!

Címkék: bébiétel

Kalóriatartalmat, vitaminokat, ásványi anyagokat senki ne kérjen számon rajtam. Egyszerű ökölszabályok szerint főzöm a pempőket: mesterséges adalékok nélkül, friss vagy fagyasztott hozzávalókból. Sót kb. 8 hónapos kor után tettem az ételbe, de csak egy lehelletnyit, általánosságban a Kismama táblázatát követtem a bevezetési időpontokban. Savanyított tejterméket, vajat, tejszínt 12 hónapos kortól használunk, a tehéntej a gyerkőc 2. születésnapja után lesz aktuális. Barna cukrot is használok kis mennyiségben, mert a meggyszószt egye meg savanyún az, aki úgy szereti.

Csirkemell jégkocka:
Ez az egyik fagyasztott alapanyagom, csirkemellből főzök húslevest (sok zöldséggel, minimum 2 órán át), aztán a húst turmixolom (manapság már csak apróra darabolom), jégkockatartóba nyomkodom és lefagyasztom. Főzéskor 1 adag kajába 1 húskocka megy.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 18:24 Szólj hozzá!

Címkék: bébiétel

Szokásomhoz híven most is úgy döntöttem el, mit főzzek, hogy megnéztem a hűtőben, minek fog lejárni a szavatossága. Mai mentőakcióm célkeresztjébe a tejszín került, amit egy hétvégi vendégjárásra vettem, csak a meghívottak tejeskávét kértek, így a tejszín, mind a 2 deci, megmaradt. Ehhez csíkokra vágott csirkemellet képzeltem el, amit megforgattam előtte lisztben, hogy szebb színt kapjon amikor hirtelen megpirítom, ugyanakkor a liszt a tejszínnel összeforralva finom sűrű szószként vonja majd be az alkotórészeket.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 16:30 Szólj hozzá!

Címkék: csirke főétel

Márpediglen kelt tésztát sütni nem is olyan nagy ördöngösség! Persze nem gondoltam én ezt mindig így, kezdeti próbálkozásaim gyakorta a kukában illetőleg a konyha falán végezték, miután hisztériás dühömben nekiálltam vagdalkozni a ragacsos, nyúlós, gusztustalan állagú valamivel, amiből egyébként fánknak kellett volna sülnie.

A kudarcok oka részben a saját bénaságomban, részben a minta hiányában, és részben a receptek hasznavehetetlenségében volt keresendő.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 16:17 Szólj hozzá!

Címkék: kenyér kelesztés

Amikor semmi ötletem sincs vacsorára, de van otthon egy kis dugi angolszalonna, a tojás meg egyébként is obligát tartozéka a hűtőnek, akkor jöhet a koleszterinbomba, a ham and eggs, lánykori nevén: sonkás tojás.

Mondjuk én nem a sonkára ütöm a tojást, hanem a sonka visszamaradt zsírján készítek tükörtojást, aminek a tetjére sót, paprikát és kakukkfüvet szokásom szórni, de szerény véleményem szerint a végeredmény így is ehető. A saját készítésű rozskenyér (hamarosan erről is írok) és a torma már csak az élvezetek fokozása végett került a tányérra.
 

 

 

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 14:45 Szólj hozzá!

Címkék: reggeli vagy vacsora

Mit tegyünk, ha váratlanul a vendégektől és a kollégáktól is kapunk egy kilónyi cseresznyét?

Az á la natur verzió egy idő után unalmassá vált, meg félő volt, hogy záros határidőn belül megromlik az egyébként nagyon finom korai cseresznye. Levest nem volt kedvem kreálni, és ekkor jött az ötlet: legyen belőle pite. Rákerestem a neten a receptre, de valahogy egyik sem nyerte el tetszésemet, nem a hagyományos linzer- vagy vajastészta közé sütött gyümölcsöt szerettem volna, az én agyamban

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 14:36 Szólj hozzá!

Címkék: sütemény

Egy csecsemőfej nagyságú zeller felét apróra vágtam, kb. 2 liternyi vízben feltettem főni. Forrás után 2-3  evőkanál Alnatura zöldséges ételízesítőt adtam hozzá. Amikor a zeller megpuhult, a levét leszűrtem, magát a zöldséget pedig lepasszíroztam, de akinek csak turmixa van otthon, az is megfelelő eszköz. Ezután 5 deka vajon 4-5 evőkanálnyi lisztet megpirítottam, a leszűrt lével és még tetszőleges mennyiségű vízzel felengedtem és csomómentesen elkevertem. Beletettem a széttrutymósított zellert, meg felaprított

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 14:22 Szólj hozzá!

Címkék: leves

Már nagyon aktuális volt a dolog... A régi konyhám házigazdája úgy megvariálta a belépést, hogy mára a saját recepjeimhez is csak keresőn keresztül tudok eljutni, ezért aztán költözök.

Majd szép lassan áthozom a régi recepteket, és igyekszem időt szakítani újabbak közzétételére is. A kinézettel szerintem csak a következő évtizedben foglalkozom, de főzni egy cetlire kapart listából is lehet, csak akarni kell. :)

 

 

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.28. 14:06 1 komment

Címkék: szolgálati közlemény