Márpediglen kelt tésztát sütni nem is olyan nagy ördöngösség! Persze nem gondoltam én ezt mindig így, kezdeti próbálkozásaim gyakorta a kukában illetőleg a konyha falán végezték, miután hisztériás dühömben nekiálltam vagdalkozni a ragacsos, nyúlós, gusztustalan állagú valamivel, amiből egyébként fánknak kellett volna sülnie.

A kudarcok oka részben a saját bénaságomban, részben a minta hiányában, és részben a receptek hasznavehetetlenségében volt keresendő. Anyu se kelesztett soha, mert macerás dolog. A szakácskönyvben meg az volt írva, hogy kalács sűrűségű tésztát készítünk - ez egy kezdő háziasszonynak aztán kimondottan nagy információtartalmmal bíró megjegyzés. És akkor a gát azzal szakadt át, hogy jött Jamie Oliver a tévében, és egy villával, jól meghatározott mennyiségű vízzel, instant élesztővel nekiállt pizzát és pitát gyártani. Sitty-sutty és már kelt is meleg helyen a finom tészta, és a szakács sem volt fülig maszatos. Kipróbáltam, az én konyhámban is működött a dolog.

A következő lépés az volt, hogy a tészták állagán javítsak, hogy jó laza és levegős legyen azoknak a szerkezete. Ehhez egy robotgépre volt szükségem, mert a kézi 20 perces dagasztás az összes ízületemet tönkretette. Most egy 400 Wattos Bosch-sal dolgozom ki a keltetnivalóimat, mindössze 5 perc kell nekik, és tökéletesek. Már ránézésből is látom, hogy ha nem szépen csavarodik a tészta, ha erőlködik a gép, akkor evőkanalanként adok még hozzá langyos folyadékot, ha pedig ragacsos, nem válik el az edény falától, akkor szórok hozzá lisztet. Aztán az a lisztszitálás se hülyeség, azzal is plusz levegőt nyomunk a lisztszemek közé.

A fűszeres rozskenyeret kezdetben lembas-nak hívtuk, a Gyűrük Urában megénekelt tündekenyérre asszociálva, ugyanis ebből is elég volt pár falat, olyan tömény volt szegény, hogy ihaj! De hát hol vannak már a kemény héjú, sűrű kelt cuccaim!! Esküszöm, a szitálás, a gépi kidolgozás megtette hatását. A többi meg mese.

És akkor térjünk rá a kenyérgyártás egyéb fortélyaira. A leszitált lisztbe belekavarjuk a sót, aztán a közepébe lyukat fúrunk, beleszórjuk az adott mennyiséghez előírt instant élesztőt (ezt a zacskóján írják elő, én pl. Plus gazdaságost használok, ott 1 tasak 50 deka liszthez elegendő), 1 evőkanál barnacukrot vagy mézet vagy kristálycukrot, és 1 decinyi max. 40 fokos vizet. Ha ennél melegebb, elpusztulnak az élesztőgombák, ha hidegebb, lassabban indul be a gázképződési folyamat. Ugyanis ezek a gázok fogják megemelni a tésztát, növelik annak a térfogatát. Nos, az így összeborogatott anyagokat (víz, élesztő, cukor) egy villával simára keverjük, majd szép lassan adagolunk bele a "kút" oldalán lévő lisztből. Utána a keverésbe bevonhatjuk a többi lisztet, meg hozzáadhatjuk a maradék folyadékot is. Ilyenkor szoktam rálöttyinteni az olajat vagy az olvasztott margarint, vajat, kinek mi tetszik, ez megakadályozza, hogy idő előtt kiszáradjon a kenyér. Saját készítésű kenyerünk a boltival ellentétben 3 nap után nem fog megpenészedni, részben, mert tartósabb, részben meg úgyis elfogy, mert nagyon finom.

Most jöhet a mixer a dagasztókarral. Ha nem jól tesszük bele a karokat, akkor viszont a gép nem dagaszt, hanem felcsavarja a tésztát, ami jól belemegy a motorba, erre oda kell figyelni, a használati utasításban benne lesz, hogy mi a karok helyes felhelyezési sorrendje (vagy mint az én gépemnél, nem lehet összekeverni, mert mindegyik szár csak a saját lyukába fér bele, és még ez mindig a kenyérkészítés, semmi erotius felhang). 5 perc bőven elég, kérdés, hogy egy gyengébb minőségű gép bírja-ée ezt a megterhelést.