Kelkáposzta helyett kelbimbót használok a gyerek főzelékéhez, mert nekem így egyszerűbb.

Kifejtem. Én nem vacakolok azzal, hogy a felnőttek kajáját összhangba hozzam a gyerekélelmezéssel, mert amíg a kölök napi 2 - mindig más fajta - főzeléket eszik, a szülők 2 naponta esznek mást ebédre, vacsorára pedig hideget vagy valami egyszerűt, de semmiképpen nem főzeléket. Persze, ha a szülők ebédje pont főzelék, abból kap a gyerek is, de a lényeg az, hogy nálunk az nem járható út, hogy a gyerek heti 1 kelkáposzta főzelékéhez én hetente vegyem a kelkáposztát, amiből kell kb. 4 levél a gyereknek, a többit meg együk meg mi. Na, erre találták ki a fagyasztott kelbimbót.

5-6 kelbimbót 1 közepes krumplival, amit apró kockákra vágtam és 1 babakanálnyi Alnatura ételízesítővel teszek fel főni éppen ellepő mennyiségű vízben. Amikor megpuhultak a zöldségek, késhegynyi őrölt köményt főzök bele, majd jöhet a kb. 2 teáskanálnyi rántás, 1,5 evőkanálnyi tejföl. Összerottyantom, aztán mehet a turmixba. A köményt azért csak a vége felé keverem bele, mert nekem úgy tűnik, hogy a babakajában máshogy nem érvényesül az íze, vagy egyszerűen megkeseredik.

Hozzávalók: 5-6 kelbimbó, 1 közepes krumpli, 1 babakanál Alnatura ételízesítő, 1 késhegynyi őrölt kömény, 1-2 teáskanál hagymás rántás, 1,5 evőkanál tejföl.

Szerző: Gesztenye Gusztika  2009.01.29. 14:15 Szólj hozzá!

Címkék: bébiétel

A bejegyzés trackback címe:

https://gesztenyegusztika.blog.hu/api/trackback/id/tr76910253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása