Ezért az ennivalóért komolyan meg kell dolgoztatni az izmokat, de nem az elkészítése nehéz, hanem az elérése: ugyanis fel kell mászni érte Dobogókőre.

Úgy is kezdhetném, hogy következzék a nagy kolbásztúra. Hozzávalók: egy jó kerékpár, kulacs tele vízzel, a hátizsákban némi elemózsia, gumijavító készlet, pumpa, hogy elűzzük a defekt szellemét, sisak, mert anélkül ostobaság elindulni, kesztyű, hogy mire hazaérünk, maradjon bőr a tenyerünkön, szemüveg, hogy a bogarak ne másszanak a szemünkbe, és lefelé jövet a menetszéltől ne gyulladjanak be, egy térkép, lehetőleg a Pilis-hegységé, aztán a bélelt bringásnadrág sem egy utolsó szempont, ha másnap ülni is szeretnénk az ülőgumóinkon.

Dobogókőre ezer féle útvonalon lehet eljutni, mi most végig kerékpárral mentünk. A Kőbánya - Szentendre etapot egyszerűen túl kell élni, jobb és rosszabb minőségű kerékpárutak váltják egymást, mellettünk a zajos főutak, körülöttünk az osztálykirándulós hülye kölkök, akik minden áron le akarnak előzni bennünket, majd a végén csak beborulnak az árokba, mert nem bírják a 30 feletti huzamosabb tempót, aztán ott a Római-part elébünk ugró kutyákkal, apróbb kisgyerekekkel és bámészkodókkal.

Szentendrén a Bükkös-patak partján lehet tekerni, majd jön az első komolyabb hegymászás, melynek a célja Dömör-kapu. Itt lehet tízóraizni, a vízesésnél megmosakodni, felfrissülni, fotókat készíteni, aztán felkészülhetünk a legrosszabbra, ettől kezdve szinte csak emelkedni fog, mivel valahogy fel kell jutnunk a 699 méteres tengerszint feletti magasságra. Az út szépsége kárpótol bennünket a verejtéktengerért, és ahogy kezdünk szagosodni, úgy jönnek az útitársak is, legyek, szúnyogok, meg a fauna egyéb repkedő állatkái, hogy ne legyünk annyira árvák.

Utunk a Sikárosi-rétet, Király-kúti-nyerget is átszelő erdészeti műúton vezet, majd a Mikula-harasztnál a sima kék jelzésű turista ösvényen folytatjuk fölfelé. Hát itt már nem szégyen esetlegesen tolni is azt a bicajt, de aki legény, még nyeregben marad. Kb. 1 km után a kék, kék kereszt és piros háromszög jelzés együtt folytatódik, már csak 1,5-2 km választ el bennünket a Matyi büfétől, ahol vár ránk a finom sült kolbász, az almáspite, kávé, üdítő. Utána sziesztázhatunk a kilátónál, vagy leheveredhetünk a fűbe, és elmondhatjuk Vörösmarty szavait idézve: "Ez jó multaság, férfimunka volt!"

Hazafelé tessék vigyázni a lejtmenetben, mert még hosszú az út hazáig. Ha túl fáradtak vagyunk, a szentendrei HÉV-re bízzuk magunkat, de egy laza levezető tekeréssel le is dolgozhatjuk a zsíros kolbászt. Az így leküzdött 105 km után a forró fürdő, masszázs és a jól megérdemelt ágyikó a jutalmunk.

Menü megtekintése nagyobb felbontásban.
Büfé megtekintése nagyobb felbontásban.

Első megjelenés: 2006. június 18.